Koronavírus: már húsz fertőzött van a vesztegzár alatt lévő japán hajón

Koronavírus: már húsz fertőzött van a vesztegzár alatt lévő japán hajón
Szerzői jogok  Kenzaburo Fukuhara/Kyodo News via AP
Írta: Magyar Ádám

A fedélzeten lévő 3700 emberből csak az hagyhatja el a hajót, akit kórházba szállítanak.

Újabb tíz utasnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést azon a turistahajón, amely Japán partjainál került vesztegzár alá hétfőn. A Diamond Princess feldélzetén 3700 ember tartózkodik, közülük már húsz emberről derült ki, hogy elkapta a vírust.

Először egy nyolcvanéves férfinél mutatták ki a betegséget, aki még a múlt hónapban, Hongkongnál szállt le az üdülőhajóról. A fedélzeten majdnem háromszáz embernél végezték már el a vírustesztet, róluk feltételezték, hogy kapcsolatba kerültek a férfivel. Még csak száz teszt eredménye ismert.

A fertőzötteket kórházba szállították a jokohamai kikötőből, a többiek viszont két hétig nem szállhatnak le a hajóról, és a személyzet megkérte őket, hogy maradjanak a kabinjaikban.

Eddig Kína után Japánban mutatták ki a legtöbb embernél, hogy megfertőződtek a Vuhanból induló új koronavírussal. Halálos áldozat azonban egyelőre még nincs a szigetországban.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus