Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Négy év után először ismét emelkedik a menedékjogi kérelmek száma az EU-ban

KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ!
KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ! Szerzői jogok  AP Photo/Raad Adayleh
Szerzői jogok AP Photo/Raad Adayleh
Írta: MTI
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A menedékkérők három országból érkeznek leginkább: Szíria, Afganisztán és Venezuela állampolgárai adták le a legtöbb menedékkérelmet idén az EU-ban.

Németországban az idén is csökken, az Európai Unió (EU) egészében viszont négy éve először ismét emelkedik a menedékjogi kérelmek száma - jelentette csütörtökön a Berliner Morgenpost című német lap az Eurostat még nem nyilvános adatai alapján.

A január-szeptemberi időszakban valamennyi tagországot együttvéve 473 215 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal az EU-ban, ami 8,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Ez trendfordulót jelent, hiszen a 2015-ös 1,2 milliós csúcs óta folyamatosan csökkent a kérelmek száma, tavaly például 11 százalékkal - mutatott rá a Berliner Morgenpost.

Emelkedést idén mindenekelőtt Franciaországban tapasztaltak, ahol kilenc hónap alatt 87 095 első alkalommal benyújtott menedékjogi kérelmet regisztráltak, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ugyancsak nagyarányú a növekedés Spanyolországban, ahol 17 százalékkal 79 735-re emelkedett a kérelmek száma.

Az EU egészét tekintve az újonnan érkezett menedékkérők legnagyobb csoportjait a szíriai, az afganisztáni és a venezuelai állampolgárok alkotják.

Az Eurostat kimutatása szerint továbbra is Németország az első számú célország, de a kérelmek számát tekintve kitart a csökkenés trendje, amely a 2015-ös 890 ezres csúcs után kezdődött.

Az Eurostatnak októberi és novemberi adatai is vannak Németországból, ezek alapján 11 hónap alatt 133 270 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF), ami 13 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly valamivel nagyobb, 16 százalékos csökkenést jegyeztek fel.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

7 éves mélyponton volt tavaly az EU-ban menedékjogot kérők száma

Macron Pekingben győzködi Hszit, hogy hasson Putyinra

„Európa jelentéktelen Amerika számára” – közölte az USA volt európai parancsnoka