NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hableány-tragédia: 9 éves börtönbüntetést szabna a kapitányra az ügyészség

Hableány-tragédia: 9 éves börtönbüntetést szabna a kapitányra az ügyészség
Szerzői jogok MTI/Kovács Tamás
Írta: Pálfi Rita és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A vád szerinti bűncselekményeket a törvény kettőtől tizenegy évig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti.

HIRDETÉS

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt az ukrán kapitány ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt - olvasható az ügyészség honlapján.

Május 29-én Budapesten a Viking Sigyn kapitánya a hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett, sűrű vízi forgalomban vezette, azonban szabad szemmel több mint 1 kilométer távolságra el lehetett látni. 

A Hableány a Parlament előtt, balról megelőzte a szállodahajót, majd előtte hajózott és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A nagy hajót vezető vádlott ennek ellenére gyorsítani kezdett. Ekkor körülbelül 5 percig szabad szemmel, és a hajó radarberendezésének képernyőjén, illetve a helymeghatározó adatokat megjelenítő kijelzőn is egyértelműen látható volt a Hableány hajó helyzete, iránya és sebessége. Az is észlelhető volt a vádlott számára, hogy ha változatlan sebességgel és irányban vezeti a saját hajóját, a Hableányhoz veszélyes közelségbe kerül és a két hajó ütközése is bekövetkezik. A kapitány azonban a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így mindezt nem észlelte, a biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le - írja le a tragédiához vezető eseménysort az ügyészségi közlemény.

A vádlott emellett nem tett eleget az adott helyzetben tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének - tették hozzá.

A Viking Sigyn a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta a víz alá. A Hableány elsüllyedt. A sétahajón 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, egyet még keresnek.

A vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönre a férfit, és 9 évre tiltsa el a vízi járművezetéstől abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról - áll a közleményben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Első fokon bűnösnek találták a Hableány hajó tragédiáját okozó Viking Sigyn kapitányát

Elindult a XI. Tiszai PET Kupa Kiskörénél

Kivonták a büntetőtörvény hatálya alól a sajtóban elkövetett rágalmazást és becsületsértést