rendkívüli hír
This content is not available in your region

Száznál is több áldozat az iráni tüntetéseken

Száznál is több áldozat az iráni tüntetéseken
Betűméret Aa Aa

Felgyújtott benzinkutak, kiégett járművek és megrongált bankok a nyomai Teheránban az üzemanyag-árak emelése miatt tüntetéseknek. Több tízezren vonultak utcára múlt péntek óta, miután az iráni kormány úgy döntött, jegyrendszert vezet be az üzemanyag-kereskedelemben, és 50 százalékkal emeli a benzin árát.

A hatóságok az internethozzáférés korlátozásával is próbálják fékezni a tüntetéseket, amelyek annak ellenére tömegessé váltak, hogy az iszlám köztársaságban a benzin még az áremelés után is az egyik legolcsóbb a világon: egy liter csak 36 forintba kerül.

Több mint ezer embert letartóztattak, a Forradalmi Gárda pedig határozott fellépéssel fenyegetett, ha folytatódnak a demonstrációk.

Az Amnesty International emberi jogi szervezet szerint az utóbbi napokban több mint százan meghaltak, amikor a rendőrök összecsaptak a tüntetőkkel.

"Hiteles jelentések szerint kevesebb mint három nap alatt legalább 106 tiltakozót megöltek Irán 21 városában. Videofelvételek is alátámasztják szemtanúknak azokat a beszámolóit, melyek szerint orvlövészek háztetőkről lőttek a tömegbe, és legalább egyszer helikopterekről is" – mondta az Amnesty jogásza, Raha Behreini.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága is elítélte az iráni tüntetések leverését.

"Nagyon aggasztónak találjuk a jelentéseket a nemzetközi normák megsértéséről és az erő használatáról. Nem tudjuk, pontosan hány embert öltek vagy sebesítettek meg, de világos, hogy ez nagyon komoly” - magyarázta Rupert Colville, a szervezet szóvivője.

Az iráni állami televízió közben arról számolt be, hogy több ezren vonultak föl a kormány támogatására. Azzal vádolták a tüntetőket, hogy az amerikaiak támogatják őket, és halált követeltek azokra, akik szembeszegülnek az iráni vezetőkkel.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.