NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egyre kevesebb szíriai akar hazatérni Törökországból

Szíriai menekültek Törökországban
Szíriai menekültek Törökországban Szerzői jogok MTI/EPA/Sedan Suna
Szerzői jogok MTI/EPA/Sedan Suna
Írta: MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Akiknek van munkája vagy tanulnak, egyre inkább érzik magukat a török közösség részének. Erdogan eközben többmillió szíriait telepítene vissza egy úgynevezett biztonsági zónába.

HIRDETÉS

Csaknem 3,7 millió szíriai menekült él Törökországban. Közülük évről évre egyre kevesebb szándékozik hazatérni Szíriába egy friss török felmérés szerint.

A kutatás a két évvel ezelőtti adatokkal hasonlította össze a mostaniakat, és kiderült, hogy a szíriaiak körében 26 százalékról 33 százalékra nőtt azok aránya, akik semmi esetre sem hajlandók hazamenni.

Azok aránya, akik még akkor is haza terveznek térni, ha a háború végeztével egy általuk nem kívánt rezsim igazgatná az arab országot, 9 százalékról 5 százalékra csökkent, azok aránya pedig, akik a háború elhúzódása ellenére - bár csak egy általuk támogatott vezetés esetén - szándékoznak hazatérni, 11 százalékról ugyancsak 5 százalékra esett vissza. 

A kutatást végző intézet vezetője emlékeztetett: a világban megfigyelhető egyéb példák alapján is az látható, hogy öt év elteltével nagymértékben csökken a hazatérési hajlandóság. 

Sokan tanulnak közülük, de nagy a lemorzsolódás

A felmérés a szíriaiak foglalkoztatását és oktatását is vizsgálta. Mint kiderült azok, akik dolgoznak, sokkal közelebb érzik magukat a török társadalomhoz. Egyúttal viszont azok a szíriai egyetemi hallgatók például, akik török állampolgárok lettek, igencsak távolságtartóak, az ösztöndíjas szíriaiak pedig még náluk is elzárkózóbbak - a jelenséget magyarázhatja, hogy ez a két csoport a társadalom részéről komoly ellenszenvvel találja szembe magát, ami bántja őket.

A tanköteles korban lévő szíriai gyerekek Törökországban több mint egymillióan vannak, és mintegy 65 százalékuk jár iskolába. A 382 ezer általános iskolás korú gyerek közül 368 ezret beírattak, ugyanakkor a középiskolásokat tekintve már "hihetetlen" mértékű csökkenés tapasztalható - hangsúlyozta.

Yavcan kifejtette: ebben fontos szerepet játszik, hogy az úgynevezett korai felnőttkortól kezdve feketén foglalkoztatják őket. A másik tényező az, hogy a szíriaiak között széles körben elterjedt a fiatal lányok férjhez adása - tette hozzá.

A felsőoktatásban nagyjából 27 ezer szíriai hallgató tanul - tudatta Yavcan.

Erdogan szerint nem halad elég gyorsan a biztonsági övezet kialakítása

A török vezetés a közelmúltban felvetette, hogy szíriaiak millióit telepítené vissza az Északkelet-Szíriában kialakítandó biztonsági övezetbe, amelynek a létrehozásáról Washingtonnal megállapodott. Recep Tayyip Erdogan török elnök a napokban fokozott elégedetlenségének adott hangot a folyamat előrehaladtával kapcsolatban, és ismét saját hadműveletet helyezett kilátásba a területen, amelyet az amerikai-török szárazföldi és légi járőrtevékenység ellenére túlnyomórészt továbbra is a Törökország által terrorszervezetnek tartott, azonban az Egyesült Államok legfőbb szíriai szövetségesének számító, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőriz.

Ankara tervei szerint 10 nagyobb és 140 kisebb települést építene fel nemzetközi támogatással a térségben, egy 30 kilométer széles és 480 kilométer hosszú sávban az Eufrátesz folyó és a szíriai-iraki határ között.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tulipánözön Isztambulban

Rárobbant Erdoğanra a török önkormányzati választás

Szeretné visszaszerezni az ellenőrzést Isztambul felett a török elnök a választásokon