rendkívüli hír

Oktoberfest: a sör ünnepe

Oktoberfest: a sör ünnepe
Betűméret Aa Aa

Hat millió látogató, hat millió liter sör, fél millió sült csirke és 1600 pincérnő. Ez az Oktoberfest, ha a négy leggyakrabban emlegetett adat alapján kellene leírni. A müncheni népünnepélyt 1810 óta csak háborúk, világválságok és nagyobb járványok idején halasztották el. Az eredetileg Lajos herceg esküvője alkalmából megrendezett eseményen 1880 óta engedélyezett a sörfogyasztás, ma meg már szinte kötelező.

A korsókban az innováció csúcsát kapják a vendégek, mondja Markus Ernst, aki sörfőzést tanul. A sör mostanában száraz és kevesebb szén-dioxidot tartalmaz, hogy könnyen és gyorsan lehessen inni. Ugyanakkor egy kicsit erősebb is, mint általában, amit jó fejben tartani, mert egyébként nehéz feladat a hazajutás.

A sör alkohol tartalma 5.8 és 6.2 százalék között van, ez pedig sokaknak komoly kihívást jelent. A részegekre külön egységek figyelnek és a pincérnők is külön stratégiát dolgoznak ki a vedelők kezelésér.

Az Euronewsnak nyilatkozó Vanessa Hiland évek óta pincérkedik a fesztiválon. Azt mondta sokan vannak, akik bőven többet isznak, mint amennyire szomjasak, de addig nincs is baj, amíg normálisan viselkednek. Ha azt látja, hogy valaki már nem igazán bírja, annak visz egy kör alkoholmentes sört, a szabály ugyanis az, hogy a vendégeket még akkor is ki kell szolgálni, ha már járni sem tudnak.

Az Oktoberfest ugyanakkor jó munkalehetőség is egyben. Vanessa egy IT cég marketingese civilben, de csak azért, hogy az Oktoberfesten pincérkedhessen szabadságot vesz ki. A képlet pedig egyszerű. Minden egyes felszolgált korsó után 1 euró 6 cent az övé, plusz a jatt.

A legforgalmasabb napokon szinte percenként kapja a teli korsók tucatjait, amikkel naponta akár 20 kilométer is megtesz. A népünnepély 16 napja alatt így a sok munka mellett elég jól lehet azért keresni is.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.