Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Magyarország az európai nyelvtanulási statisztika utolsó helyén

Magyarország az európai nyelvtanulási statisztika utolsó helyén
Szerzői jogok 
Írta: Pálfi Rita és Eurostat
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Mindössze a diákok hat százaléka tanul kettő vagy több idegen nyelvet.

HIRDETÉS

Luxemburgban minden diák, míg Magyarországon csak a tanulók hat százaléka tanul legalább két idegen nyelvet – derül ki az Eurostat nyelvek Európai napján nyilvánosságra hozott statisztikájából.

Az adatok 2017-esek és a középiskolásokra vonatkoznak.

Luxemburg 100 százalékos arányában természetesen az játszik meghatározó szerepet, hogy az országban három hivatalos nyelv van. A további előkelő helyen állók esetében azonban nem erről van szó.

Második Finnország 99 százalékkal, a harmadik Olaszország 97-tel, a negyedik Görögország, ahol a tanulók 96 százalékának van két idegen nyelvből is órája. 95 százalékos ez az arány Romániában, Máltán és Észtországban.

A legrosszabbul Magyarország teljesít, mindössze hat százaléka a magyar középiskolásoknak tanul legalább két nyelvet. Ausztriában ez az arány 8 százalék, Írországban pedig 11. Bulgária a hátulról negyedik 15 százalékkal. Utána egy nagy ugrással 35 százalék a következő országban (Szlovéniában) ez az arány.

Két területről nincs adata az Európai Unió statisztikai hivatalának: az Egyesült Királyság és Belgium franciául beszélő része. A brit helyzet egyébként lehet, hogy rosszabb a magyarnál, egy tavaly közölt statisztika szerint ugyanis a szigetország lakóinak 65,4 százaléka nem beszél semmilyen idegen nyelven. Belgium francia nyelvű részén kötelező flamandul tanulni.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az európai drónfal nem is olyan egyszerű dolog, mint ahogy elsőre látszik

Akár egy otthoni számítógépről is meg lehet hackelni az európai repterek utaskezelő rendszereit

Kemény diónak bizonyul az EU kártérítési kölcsöne Ukrajnának