NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vádemelési eljárás Trump ellen

Nancy Pelosi, az amerikai Kongresszus elnöke bejelenti az „impeachment” eljárás elindítását
Nancy Pelosi, az amerikai Kongresszus elnöke bejelenti az „impeachment” eljárás elindítását Szerzői jogok  Reuters/Kevin Lamarque
Szerzői jogok  Reuters/Kevin Lamarque
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Kongresszusának elnöke bejelentette: vádemelési eljárást indítanak Donald Trump ellen.

HIRDETÉS

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Kongresszusának elnöke bejelentette: vádemelési eljárást indítanak Donald Trump ellen.

Az eljárás során azt kell tisztázni, hogy amerikai elnökként gyakorolt-e politikai nyomást Ukrajnára.

A demokrata Nancy Pelosit – szavai szerint – a pártjában jelentkező, az ún. „impeachment” iránti követelés késztette az eljárás megindítására.

Trump korábban elutasította, hogy helytelenül viselkedett, de elismerte, hogy politikai vetélytársáról, Joe Bidenről, illetve fiáról tárgyalt az ukrán elnökkel. Az is bejelentette, hogy közzéteszi telefonbeszélgetéseinek vágatlan leiratát.

Az ún. „impeachment”, vagyis visszahívási vagy vádemelési eljárás során eddig egyetlen amerikai elnököt sem távolítottak el hivatalából.

Az Egyesült Államok újkori történelmében hasonló eljárás indult 1974-ben a Watergate-botrány után Richard Nixon ellen, az eljárás azonban megszakadt, mert az elnök lemondott.

Bill Clinton ellen az igazságszolgáltatás akadályozása miatt indítottak eljárást, de végül szoros eredménnyel felmentették.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nyilvánosságra hozta a Fehér Ház Trumpnak az ukrán elnökkel folytatott beszélgetését

Meghalt az a férfi, aki felgyújtotta magát a Trump-pert tárgyaló bíróság épülete előtt New Yorkban

Trumpnak fontos "Ukrajna túlélése", de sürgeti Európát is, hogy adjon több pénzt