Robert Mugabe gyászszertartása

Robert Mugabe gyászszertartása
Szerzői jogok  رويترز
Írta: Magyar Ádám  & Reuters

Zimbabwe történetének első elnökét az őt megpuccsoló utódja is búcsúztatta a ceremónián.

Megtartották Robert Mugabe volt zimbabwei elnök gyászszertartását az ország nemzeti stadionjában. A kilencvenöt éves korában elhunyt politikus harminchét éven keresztül irányította Zimbabwét. 

A ceremónián több afrikai állam vezetője is részt vett, például Cyril Ramaphosa dél-afrikai államfő, az Afrikai Unió elnöke is. 

Zimbabwe jelenlegi elnöke, Emmerson Mnangagwa egykor Mugabe helyettese volt, később viszont őt megpuccsolva került a hatalomra. Búcsúbeszédében nagy felszabadítónak és az ország alapító atyjának és tanítójának nevezte egykori mentorát.

A gyarmati elnyomás ellen küzdő Mugabe a független Zimbabwe első kormányfője lett 1980-ban. Akkor még emberi jogi harcosként ünnepelték, 2017-es megbuktatásakor viszont már autoriter politikusként tekintettek rá. 

Robert Mugabének a nemzet hőseinek kertjében állítanak mauzóleumot.

kapcsolódó cikkek