rendkívüli hír

Már Romániában is jobb a tanárok átlagfizetése, mint Magyarországon

Már Romániában is jobb a tanárok átlagfizetése, mint Magyarországon
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

10 év alatt 30 ezer tanár fog eltűnni a közoktatásból a Pedagógus Szakszervezet szerint. A pedagógusok főképpen a rendkívül alacsony bérek, a körülmények és a magas munkaterhelés miatt hagyják el a pályát.

70 ezer olyan pedagógus van, aki 15 éven belül nyugdíjba megy, a kötelező nyelvvizsga bevezetése miatt pedig a pedagógusképzőre jelentkezők 42%-a lesz mindössze felvehető a szakemberek szerint.

Polyecsko Dóra, a ReSuli - a Megújuló Oktatásért Alapítvány tanára és gyógypedagógus szerint a magánoktatásban nem feltétlenül magasabbak a bérek, mint a közoktatásban, de a körülmények sokkal jobbak, van hely a kreativitásra:

"Például van egy ismerősöm, aki most augusztus végén tudta meg, hogy még két tárgyat kell tanítania, amit ezelőtt nem tanított soha, és még ezt is vállalja, és csak a gyerekekért igazából, hogy meg legyen oldva az ő tanításuk."

A garantált bérminimum mindössze nettó 132 ezer forint egy pályakezdő tanár számára. Márpedig a bér és a munkateher határozza meg, hogy a pályán maradnak-e a fiatalok Totyik Tamás, a Pedagógus Szakszervezet alelnöke szerint. És van valami, ami talán még megdöbbentőbb...

"Romániában már magasabb a pedagógusok átlagkeresete, mint Magyarországon, 30 ezer forinttal, nálunk 22-26 a kötelező óra, náluk 18."

A PSZ szerint az, amit Rétvári Bence államtitkár mondott, hogy a magyar pedagógusok dolgoznak a legkevesebbet az EU-ban, nem felel meg a valóságnak. A szakszervezet nem rég kérdőívet küldött körbe a pedagógusoknak, amelyben arra voltak kíváncsiak: mekkora a munkaterhelésük.

1600 fős mintából az derült ki, hogy hetente 60 órán felül dolgoznak a tanárok. Ebben benne van a felkészülés, dolgozatjavítás, szülői értekezletek, az adminisztráció, és az órák maguk is.

Azokat a pedagógusokat, akik nem bírják tovább anyagilag vagy emberileg, elsősorban a versenyszféra szívja el. És hogy hányan hiányoznak most a rendszerből?

"Nem lehet megmondani, nagyon ügyesen eltakarják a 22 óra-26 óra mozgóbérrel, és olyan trükköket is csinálnak most már, hogy nyelvvizsgával rendelkező személyek tartanak angolórát, ami megint nem látszik meg a rendszerben"- állítja Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

A kérdőíveken a családos pedagógusok 100 százaléka vallott arról, hogy a munkamennyiség a családi élet rovására megy... Ezen még maga a szakszervezet is meglepődött.

Az azzal kapcsolatos kritikákra, hogy még augusztus végén is 1700 pedagógusi állás volt betöltetlen, az illetékes szakminisztérium, az EMMI azt válaszolta, hogy a nyári időszakban „természetes” a betöltetlen álláshelyek számának növekedése, és őszre rendeződik a helyzet.

"Azzal a legtöbb tanárnak készülő tisztában van, hogy ez a pálya nem a magas fizetésről szól" - mondta az euronews riportere. "A legtöbben mégsem ezért veszítik el a motivációjukat. Nagyon sokan arra panaszkodnak, hogy rengeteg az adminisztrációs kötelességük és a helyettesítés, valamint arra, hogy az állami oktatásban nincs helye sem a kreativitásnak, sem annak, hogy a diákok egyéni igényeihez igazítsák a tanórákat."

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.