rendkívüli hír

Kikötött Szicíliában az Eleonore nevű német civilhajó

Kikötött Szicíliában az Eleonore nevű német civilhajó
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Vészhelyzetet hirdetett a Mission Lifeline német NGO hajója, az Eleonore parancsnoka és azt kérte, hogy a hajó köthessen ki a szicíliai Pozzallo kikötőjében. Ez meg is történt annak ellenére, hogy az olasz hatóságok ezt korábban megtiltották.

Az Eleonore a líbiai partoknál vett fel több mint száz embert egy gumicsónakból, és már csaknem egy hete várakozott az itáliai partoknál. A kikötés után az olasz hatóságok a hajót lefoglalták, utasait a közeli regisztrációs központba vitték át.

Matteo Salvini belügyminiszter augusztus 27-én rendelkezett a civil hajó kitiltásáról Most a következőket írta ki twitter-oldalára: "A biztonsági záradéknak hála, sikerült lefoglalni egy német civil hajót. Míg mások a parlamenti helyeken marakodnak, én továbbra is a határ, az ország védelmén dolgozom. Olaszország mindenekelőtt!”

A Salvini által emlegetett rendelkezés értelmében a tengeri "határblokádot" megsértő hajó kapitányával szemben büntetőeljárás indulhat - sőt, akár egymillió eurós bírsággal is sújthatják.

Közben - ugyancsak egészségügyi okokból - engedélyezték a napok óta Lampedusánál veszteglő Mare Jonio nevű hajón levő 31 személy partra szállását.

Egy ugyancsak német hajó, az Alan Kurdi 13 a tengerből kimentett tunéziai menekülttel a fedélzetén közben továbbra is kikötőt keres.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.