Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok
Szerzői jogok 
Írta: Euronews és MTI
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

9000 forintot kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig.

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján. Indoklásul azt mondta, hogy minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell.

A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, és a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle. A miniszter szerint a bejelentés időzítése nem függ össze azzal, hogy közelednek az önkormányzati választások. 

Gulyás Gergely azt is közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább 3 hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak - és ez augusztus 1-jén is fennáll -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.

A miniszter bejelentette, hogy Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember 1-jétől. Úgy fogalmazott, hogy az Andy Vajna halálával keletkezett űrt próbálják betölteni.

A kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatás irányítása az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerül. Gulyás Gergely kiiemelte: a kormány szerint így lesznek biztosítottak a kutatás és innováció hatékony irányításának feltételei. A felsőoktatást továbbra is Bódis József államtitkár irányítja

A német kancellár hétfői soproni látogatásával kapcsolatban Gulyás Gergely örömét fejezte ki, hogy Angela Merkel világossá tette, a visegrádi együttműködés Európa egészének érték, és elismerően beszélt az EU-s pénzek magyarországi felhasználásáról, ami a miniszter szerint rendkívüli fontosságú az új, hétéves uniós költségvetés elfogadása előtt.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor zárt körben, Magyar Péter az utcán kezdte meg országjárását

Megszavazták, hogy az MTA ingatlanvagyona a kormányhoz kerüljön

Hónapok tartó egyezkedés után megvan a költségvetési megállapodás Belgiumban, de az országos sztrájk ettől még folytatódik