Japán megemlékezés a második világháború végéről

Japán megemlékezés a második világháború végéről
Szerzői jogok  REUTERS/Kim Kyung-Hoon
Írta: Magyar Ádám

Naruhito császár első megemlékezésén vett részt, Abe Sinzó kormányfő pedig ellentmondásos helyszínen is koszorúzott.

A második világháború végének hetvennegyedik évfordulójára emlékeztek Japánban. Az ünnepségen részt vett az ázsiai ország új császára, Naruhito is, aki május elsején követte a trónon nyugdíjba vonult édesapját. A császár elődje szavait ismételve mély sajnálatát fejezte ki Japán háborús múltja miatt, és a világbékéért imádkozott a pódiumon.

„Arra a rengeteg emberre gondolok, akik elveszítették drága életüket az előző háborúban. Valamint az ő megrendült, gyászoló családtagjaikra" - mondta Naruhito.

Az ország miniszterelnöke, Abe Sinzó szintén részt vett a megemlékezésen. A kormányfő azonban egy másik helyszínen is lerótta tiszteletét, amellyel sok ember haragját vonta magára. 2013 után ismét koszorúzott a Tokió központjában található Jaszukuni-szentélynél, amely többek között elítélt és kivégzett háborús bűnösöknek is emléket állít. A legutóbbi alkalommal Sinzó komoly kritikákat kapott Dél-Koreából is, lépése szöuli tüntetések mellett azóta is fennálló kereskedelmi feszültségekhez vezetett a két ország között.

kapcsolódó cikkek