Az Apollo 11 harmadik tagja

5 ezer tűzijátékrakétát lőttek ki egyszerre az alabamai Huntsville-ben lévő Space and Rocket Center munkásai, hogy így emlékezzenek meg az Apollo 11 űrhajó 50 évvel ezelőtti Holdra szállásáról.

1969. július 16-n Niel Armstrong és Buzz Aldrin léphetett a Holdra, de az űrhajó legénységének még egy tagja volt, akinek kevésbé hálás szerep jutott.

A most 88 éves Michael Collinsnak már a kiképzése is némileg elkülönült társaiétól, mert az idő jó részében a világűrben is külön kellett repülniük.

Míg Eagle nevű holdkompjukon Armstrong és Aldrin leszállt a bolygóra, Collinsnak a Hold körüli pályán körözve kellett várnia társai visszatérését.

- Úgy éreztük a világ minden súlya nyomja a vállunkat. Tudtuk, hogy bárki láthat bennünket, barát és ellenség is. A legjobbunkat akartuk nyújtani, amihez erősen össze kellett tartanunk – mondja Collins, aki a beosztása szerint parancsnoki egység pilóta volt, így a találkozásnál neki kellett az Apollo űrhajót a holdkomphoz manővereznie.

- Mindig azt kérdezik tőlem, hogy amikor vártam a társaim visszatértét, nem éreztem-e úgy, hogy én vagyok a legmagányosabb ember az egész naprendszerben. A válaszom az, hogy nem. Remek volt. Boldog voltam, hogy ott voltam, és láthattam a küldetésünk beteljesülését – elevenítette fel egyedülálló tapasztalatát az egykori űrhajós.

A történelmi Holdra szállás emlékére a leszállás helyének közelében Michael Collinsnak egy közel 2 és fél kilométeres kráter viseli a nevét.