Kim Dzsongun meghívást kapott a Fehér Házba

Kim Dzsongun meghívást kapott a Fehér Házba
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Donald Trump az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki észak-koreai földre lép. A hirtelen jött találkozón az amerikai elnök viszonozta az észak-koreai diktátor meghívását.

Szívélyes hangulatban telt a vasárnapi amerikai-észak-koreai villámcsúcs, és ezzel újraindult az észak-koreai nukleáris leszerelésről folyó, pár hónapja megfeneklett tárgyalássorozat. Donald Trump az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki észak-koreai földre lépett, miután egy váratlan bejelentést követően a két Korea határán húzódó demilitarizált övezetbe repült Szöulból.

Az amerikai elnök a dél-koreai államfő vendége volt a G20-ak oszakai értekezlete után, amikor egyszer csak közölte, hogy találkozni akar az észak-koreai vezérrel a két ország határán, és pár órán belül ott is volt. Kim Dzsongunt meglepte az elnök üzenete, de nem volt ellenére - ezt mondta.

HIRDETÉS

A találkozó után azt magyarázta, hogy a határátlépéssel az amerikai elnök szerinte határozott jelét adta annak, hogy le akarja zárni a szerencsétlenül alakult múltat, és esélyt ad egy másfajta jövőnek.

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy megtiszteltetés ott lennie, az is, hogy Kim Dzsongun megkérte őt, lépje át a határt, amit ő büszkén meg is tett. Számított erre a meghívásra, ha nem is volt biztos benne, de azt tudta, hogy készen áll rá. "És remek ötlet volt, remek, és nagyon történelmi" - tette hozzá.

Mindketten kijelentették, hogy békét akarnak, és az amerikai elnök meghívta tárgyalópartnerét Washingtonba. 

Egyelőre ez minden, ami az idő előtt és rossz hangulatban véget ért legutóbbi, vietnámi egyeztetés után enyhülést mutat. Donald Trump és Kim Dzsongun első, szingapúri tárgyalása szintén történelmi jelentőségű volt, mert hivatalban lévő amerikai elnök és észak-koreai vezető személyesen akkor találkozott először. A téma mindig ugyanaz: az amerikai elnök el akarja érni, hogy Phenjan számolja fel atomprogramját, amiért cserébe a nemzetközi közösség büntetőintézkedéseinek feloldását ígéri.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Népünnepély fogadta az Oroszországból hazatérő Kim Dzsongunt

Kim Dzsongun támogatja az orosz inváziót Ukrajnában

Atomfegyver célbajuttatására alkalmas tengeralattjárót mutatott be Észak-Korea