NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több ponton is cáfolja a magyarok környezetvédelmi eredményeiről beszélő Ádert Jávor Benedek

Több ponton is cáfolja a magyarok környezetvédelmi eredményeiről beszélő Ádert Jávor Benedek
Szerzői jogok MTI/Euronews
Írta: Pálfi Rita és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A magyar köztársasági elnök szerint a 2000 utáni technológiaváltás miatt csökkent Magyarországon a szén-dioxid-kibocsátás. Jávor szerint szó sincs erről.

HIRDETÉS

Áder János köztársasági elnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt pénteken a klímapolitikáról.

A magyar államfő az uniós környezetvédelmi ügynökség adatait idézve azt mondta hogy, az 1990-2017 közötti szén-dioxid-kibocsátás Magyarországon 31,9 százalékkal csökkent, ugyanannyival, mint az emberek fejében "klímabajnokként" élő Dániában.

Magyarország 1990-hez képest úgy tudta növelni gazdasági teljesítményét, hogy közben csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást és az energiafelhasználást is. Ennek csak egy része adódott a szocialista nagyipar 1990-es összeomlásából, a teljesítmény másik, nagyobbik része a 2000 utáni technológiaváltás eredménye – közölte Áder.

Jávor Benedek EP-képviselő a Facebookon cáfolta ezt az állítást a Global Carbon Atlas adatait idézve.

Kedves Áder János! Értem én, hogy ez a környezetvédelem viszonylag ártalmatlan területnek tűnt annak idején arra, hogy...

Publiée par Jávor Benedek sur Vendredi 28 juin 2019

„Eszerint 1984 és 1994 között 91 MtCO2-ről 62-re esett a magyar kibocsátás - és nagyjából 2008-ig ekörül a szint körül hullámzott. Semmilyen technológiaváltás eredményeként adódó kibocsátáscsökkentés nem történt 2000-től” – írja a Párbeszéd politikusa, aki a zöldek frakciójában dolgozott az EP előző ciklusában.

Nem csökkent, sőt, nőtt

Hogy kiszűrje a szocialista nagyipar összeomlásának a hatását, kezdődátumnak 1996-ot vette Jávor. Itt a számok már más mutatnak: 1996-2017 között a dán kibocsátás több mint 50 százalékkal, a magyar pedig alig 20 százalékkal csökkent. 

2008-ban csökkent a magyar kibocsátás, ami a gazdasági válság és a GDP-visszaesés következménye – emelte ki a politikus, hozzátéve, hogy a magyar kibocsátások 2014 óta nőnek, erről itt írtunk bővebben.

Áder János az interjúban arról is beszélt, hogy Magyarország teljesíteni fogja a klímavédelem ügyében 2030-ra vállalt kötelezettségeit. Jávor a posztjában azonban kiemeli, hogy 2030-ra nincsenek kötelező tagállami célok, amiket teljesíthetne Magyarország - a zöldpárti politikus szerint ez egyébként a közös európai klíma- és energiapolitika egyik nagy problémája.

Vannak viszont Nemzeti Energia- és Klímatervek, ezekben mutatják be a tagállamok az Európai Bizottságnak, hogy miként járulnak hozzá a közös európai célok teljesítéséhez. A tavasszal leadott magyar tervet gyakorlatilag minden elemében problémásnak ítélte az EB, például elfogadhatatlanul alacsonynak tartja a megújuló energiaforrások tervezett részarányát és a közlekedési dekarbonizációs terveket - írja Jávor.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fertő tó: mégis az eredeti építkezési tervekre adták ki a környezetvédelmi engedélyt

Nukleáris biztonság: a Paksi Atomerőművet hiába támadnák meg, nem tudnának robbanást előidézni

Épületfelújításra is lesz pályázat az uniós pénzből - csak kevesebbre, mint kellene