Nemzetközi kavalkád a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Nemzetközi kavalkád a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon
Betűméret Aa Aa

Több mint 300 film látható a vasárnapig tartó 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelyen 16 ország művészei mutatkoznak be.

M. Tóth Géza (akit 2007-ben Oscar-díjra jelöltek a Maestróval) rendezőként és producerként több alkotással is részt vesz a KAFF-on, az egyik az Egy kupac kufli tévésorozat. Szerinte tehetséges, lelkes emberek elevenen tartják a szakmát.

„Mindig több az életképes ötlet, mint amennyi a támogatásra adható pénz. Mindig lehet a támogatási rendszeren finomítani, hatékonyabbá tenni. Mindig az a kérdés, hogy van-e erre akarat.”

Rófusz Ferenc új filmjét, Az utolsó vacsorát a kecskeméti fesztiválon mutatták be. A rendező - az első magyar, aki 1981-ben Oscar-díjat kapott A légy című rövidfilmjéért - sajnálja, hogy megszűntek a nagy rajzfilmstúdiók.

„Én a csapatmunkában nagyon hiszek. Talán ez a szerencséje nagyon sok nyugati stúdiónak, hogy még mindig tudnak kapni olyan támogatásokat, hogy ezeket létre tudják hozni, és fenn kell tartani. Mert ezeket fenn is kell tartani, ez óriási költség nem is a filmnek az előállítása, hanem az, hogy mi az utóélete, és hogy van újra munka, folyamatosan”.

Mikulás Ferenc fesztiváligazgató a KAFF Életműdíját adta át a Kaláka együttes tagjainak, akik évtizedek óta segítik a kecskeméti rajzfilmkészítők munkáit.