Első napján válságban a moldovai kormánykoalíció

Első napján válságban a moldovai kormánykoalíció
Szerzői jogok  REUTERS/Valentyn Ogirenk
Írta: Euronews

Egy napon múlik, hogy alkotmányos-e az új kormánykoalíció Moldovában.

Moldovában az alkotmányos határidőt követő napon alakított koalíciót az Európai Unió-párti ACUM-Most pártszövetség és az Oroszország által támogatott Szocialista Párt. Kormányfőként az ACUM-Most vezetőjét, Maia Sandut nevezték meg, a parlament házelnökeként a szocialista Zinaida Greceaniit.

Az előző kormányt adó Moldovai Demokrata Párt alkotmánybírósághoz fordult, és a testület Pavel Filip eddigi miniszterelnököt nevezte ki ideiglenes államfőnek.

Maia Sandu így fogalmazott: "Komplikált eljárásról van szó. Igyekszünk megszabadulni az előző, antidemokratikus rezsimtől, annak vezető oligarchájától, aki számos korrupciós ügyben érintett. Felállítottunk egy parlamenti bizottságot, hogy vizsgálja ki a pénzügyi csalásokat, a dollármilliárdok útját, amiről az egész világ hallott. Megpróbáljuk visszaadni a szabadságot országunknak, és ezt meg is tehetjük, mert legitim kormány vagyunk" - mondta Maia Sandu.

Az új koalíció azzal érvel, hogy 3 hónap állt rendelkezésükre, de az alkotmánybíróság állásfoglalása szerint csak 90 nap. Ennek értelmében június 7-ig kellett volna új kormányt alakítani, de a koalíció csak 8-án jött létre.

Maia Sandu elszánt ellenfele az előző kormányt adó Moldovai Demokrata Pártnak, aminek vezetőjét, Vladimir Plahotniuc oligarchát korrupcióval és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolja, és határozottan kijelentette, hogy az ország útja Európa felé vezet, kormánya célja ezt megvalósítani. "Nem tudom, meddig élvez támogatást kormányunk, de megéri a kockázat, hiszen meg kell szabadulni az előző rezsimtől!" - tette hozzá Maia Sandu.

Az új moldovai koalíciós kormányt elismerte az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok is, de a moldovai alkotmánybíróság vasárnap alkotmányellenesnek minősítette Greceanii és Sandu megválasztását, és felfüggesztette tisztségéből a szocialista államfőt, Igor Dodont.

kapcsolódó cikkek