Spanyol bundabotrány körvonalazódik

Spanyol bundabotrány körvonalazódik
Írta: Euronews

Érintett a Real Madrid egyik korábbi játékosa is.

Bundabotrány rázhatja meg a spanyol futballt. Az ügyben érintett az első osztályból a szezon végén kiesett Huesca csapata is.

Az Huescának a másodosztályban játszott tavalyi, Tarragona elleni hazai mérkőzése gyanús, mert erre szokatlanul sokan fogadtak egy nemzetközileg ismert online fogadóirodánál Kínából és Ukrajnából.

A rendőrség aktív és már visszavonult játékosokat, valamint klubvezetőket, klubalkalmazottakat vett őrizetbe fogadási csalás gyanújával. A bundázásokat az elmúlt három bajnoki idényben követhették el.

- Megerősítem, hogy fogadási csalások ügyében nyomozást kezdtünk egy szervezet ellen. A csalások a spanyol profi futball első-, másod- és harmadosztályát érintik. Kilenc összehangolt akciót hajtottunk végre, melyek során kilenc embert letartóztattunk – közölte a spanyol rendőrség igazgatója, Francisco Pardo Piqueras.

A spanyol média szerint az ügy központi figurájaként letartóztatták a Real Madrid korábbi játékosát, a 14-szeres spanyol válogatott védő Raúl Bravót, valamint az Alcorcón egykori védőjét, Ínigo Lópezt, az Huesca elnökét, Agustín Lasosát, illetve a Valladolid nemrégiben visszavonult játékosát, Borja Fernándezt is.

Az Huesca - Tarragona mérkőzés mellett vizsgálják például az idei elsőosztályú Valladolid–Valencia összecsapást. A spanyol média szerint további letartóztatások várhatók.

kapcsolódó cikkek