Orbán Viktor újabb lépést tett az európai szélsőjobb felé

Orbán Viktor újabb lépést tett az európai szélsőjobb felé
Írta: Euronews

A magyar kormányfő szerint fennáll a végső szakítás kockázata az Európai Néppárttal.

Orbán Viktor szerint a Fidesz végleg szakíthat az Európai Néppárttal. A magyar miniszterelnök a Kleine Zeitung című osztrák lapnak adott interjúban beszélt erről, amit az MTI szemlézett. Úgy fogalmazott; fennáll az európai kereszténydemokratákkal való szakítás kockázata, de ezt nagyon nem szeretné.

"A kereszténydemokraták Európában, különösen Németországban, balra tolódnak. Ha ez így megy tovább, és folyamatosan a baloldallal, a szocialistákkal kötnek koalíciót, akkor kompromisszumokat kell vállalniuk, és elveszítik identitásukat, értékeiket."

Orbán úgy látja; Európának át kellene vennie az osztrák modellt, ahol a jobbközép a (szélső)jobboldallal sikeresen működik együtt.

"Azokban az új pártokban, amelyek, ahogy önök mondják, a széleken erősödnek, nagy lehetőségeket látok. Ők ugyanis keresztény értékeket képviselnek, noha nem nevezik magukat kereszténydemokratának."

A magyar miniszterelnök beszélt Marine Le Pennek, a francia jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetőjének politikájáról is.

"Franciaország világi állam, ilyen Le Pen politikája is.... védik a családot és a nemzetállamot. Én ezzel szimpatizálok, de a néppártban ez kritikát vált ki..."

A francia politikus vasárnap közölte; "örömmel látnák a magyar és a lengyel kormánypártot a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) frakcióban az EP-választás után."

Orbán Viktor múlt csütörtökön Budapesten fogadta a szélsőjobboldali frakció másik nagy pártja, az olasz Liga elnökét, Matteo Salvini olasz belügyminisztert.

kapcsolódó cikkek