Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.

rendkívüli hír

rendkívüli hír

Anya-fia történet az ukrajnai háború árnyékában

Anya-fia történet az ukrajnai háború árnyékában
Szerzői jogok
MTI/Mónus Márton
Betűméret Aa Aa

2015-ben már javában folytak a harcok Ukrajna keleti felében. A besorozott fiatal férfiak között volt a 24 éves kárpátaljai Jani is – róla és édesanyjáról szól Csuja László dokumentummozija, a Kilenc hónap háború.

A beregszászi fiú nem menekült el a behívó elől, ahogyan sok kortársa. Bevonult. A stáb pedig forgatni kezdett az otthon maradtakkal: Erzsikével, az édesanyával és Zsanival, a barátnővel. Jani 1500 kilométerre odébb, a fronton tette ugyanezt: mobiljával rögzítette a mindennapokat.

Aztán épségben hazatért, eltelt néhány év, a filmet pedig bemutatták. Először külföldön, majd Magyarországon. A budapesti premieren a rendező és a szereplők is ott voltak.

Jani és Zsani ma Hollandiában dolgoznak, de a háború alatt átéltek élénken élnek bennük.

"Volt olyan, hogy beszéltem vele 3 nap után, és egyszer csak egy nagy robbanást hallottam. (...) Egyszerűen szétkapcsolt minden.Szinte idegösszeroppanásos helyzetben kerültem, de hálisten túl vagyunk rajta. (...) Aztán rá két napra visszahívott és minden rendben volt" - idézte fel a legnehezebb pillanatokat Pál Zsanett, Jani barátnője.

"Arra tanítottak minket, hogy senkiben ne bízzunk ott... Hiába kelünk együtt reggel, ebédelünk egyet, fekszünk le együtt este, még azokban se bízzunk meg. Csak menj előre és végezd a munkád" - mondta Lelics János, azaz Jani.

Ezt a dokumentumfilmet is az élet írta: a rendező teljesen más tervekkel érkezett Ukrajnába, szellemekről akart forgatni, ám a történelem közbeszólt.

„Amikor bementem az egyik faluban a templomba, és nem láttam fiatal férfiakat, csak nőket meg öregeket... Ugyanis a javakorabeli férfiakat vagy elvitték katonának vagy elmenekültek - akkor éreztem, hogy ez a dolog nagyon forró" - mondta Csuja László.

A stáb egyik pillanatról a másikra olyan emberek otthonában találta magát, akikről addig azt sem tudták, hogy léteznek és akik lassan teljesen a bizalmukba fogadták őket.

A magyar-katari koprodukcióban készült Kilenc hónap háború világpremierje tavaly volt a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol a dokumentumfilmes versenyprogramban elnyerte a zsűri különdíját.

A magyar mozikban április 11-től látható.