NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Alkotmánybíróság: érvényes a túlóratörvény

Alkotmánybíróság: érvényes a túlóratörvény
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a munka törvénykönyvének a parlament 2018. december 12-i ülésnapján elfogadott módosítása és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény kapcsán - mondta ki az Alkotmánybíróság.

HIRDETÉS

Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a túlóratörvény december 12-i ülésnapján elfogadott módosítása és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény kapcsán - mondta ki az Alkotmánybíróság.

Ellenzéki parlamenti képviselők, az Országgyűlés tagjainak több mint egynegyede fordult az Ab-hez azzal, hogy a testület semmisítse meg a két törvény december 12-én elfogadott rendelkezéseit, mert azok elfogadásának körülményei szerintük házszabályba és alaptörvénybe ütközőek, így közjogilag érvénytelenek.

Az indítványban egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy az Országgyűlés elnöke és a levezető elnök nem a pulpitusról vezette az ülést.

Az Ab indítványokat indoklásában egyrészt azt emelte ki, hogy a szavazások kifogásolt körülményei nyomán nem sérültek garanciális szabályok, másfelől pedig arra mutatott rá, hogy a képviselők felelősek azért, hogy megfeleljenek - a többi között a személyes közreműködésre vonatkozó - elvárásoknak.

Felidézték, az Országgyűlés 2018. december 12-i ülésnapján ellenzéki és független képviselők az utat elállva lehetetlenné tették a feljutást az elnöki emelvényre. A házszabályi rendelkezések szövegéből azonban az Alkotmánybíróság szerint nem következik, hogy az ülés csak az elnöki székből vezethető.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Áder János államfő aláírta a túlóratörvényt

Ezért húsbavágó a túlóratörvény Magyarországon

400 óra - sok vagy kevés? Hogy csinálják a többi európai országban?