Bécstől kap kitüntetést Soros György

Bécstől kap kitüntetést Soros György
Írta: Euronews

Az indoklás szerint azzal, hogy Soros a CEU-t, pontosabban annak egyes részeit – Bécsbe költözette, jelentősen hozzájárult az osztrák főváros tudományos életéhez.

Arany becsületrendet kap Soros György Bécsben április 9-én. A város és a tartomány legmagasabb kitüntetését, a nagy arany becsületrendet azért adják idén a magyar származású üzletembernek, mert azzal, hogy a CEU-t, pontosabban annak egyes részeit – Bécsbe költözette, jelentősen hozzájárult a város tudományos életéhez.

A bécsi közlemény szerint "Soros György Bécshez fűződő intenzív kapcsolatai és példaadó ténykedése” miatt érdemes a díjra. Ahogy fogalmaznak, "az oktatásért és az emberek közötti együttélésért tett erőfeszítéseivel, valamint Bécs tudományos és gazdasági helyzetének javításával jelentősen hozzájárult ezen területek fejlődéséhez”.

Az igazi Soros-terv? - a Finkelstein-formula című svájci cikk teljes magyar fordítása az euronewson

A Közép Európai Egyetem amerikai akkreditációjú képzéseinek azután kellett menniük Budapestről, hogy a magyar kormány tavaly decemberig sem volt hajlandó megállapodást kötni New York állammal, holott a CEU addigra már teljesítette a csak rá szabott új törvényi előírásokat.

kapcsolódó cikkek