Brexit: végső szavazás a brit parlamentben

Brexit: végső szavazás a brit parlamentben
Szerzői jogok  Reuters
Írta: Euronews

Az dől el csütörtökön, kérik-e a képviselők a brexit határidejének módosítását azután, hogy mindenre nemet mondtak.

Megállapodás még nincs, de menetrendje már van a brit parlamentben annak, hogyan lehetne elmozdítani a brexitet a holtpontról abban az egy hétben, amely még hátravan Nagy-Britannia tervezett kiválásáig.

A múlt éjjel megszavazta a képviselőház, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül semmilyen körülmények között nem hagyhatja el az Európai Uniót. A pénzügyminiszter, Philip Hammond arról beszélt csütörtökön, hogy - mint azt a kormányfő is mondta -, Brüsszel vállalta, hogy belemegy egy kis hosszabbításba, ha a megállapodás megvan, és csak a végrehajtásához szükséges jogszabályi környezet megteremtéséhez kell idő. De ha nem lesz megállapodás, elég valószínű, hogy az EU ragaszkodni fog egy jelentősebb halasztáshoz.

Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk már jelezte is, hogy kezdeményezni fogja a brexit határidejének komolyabb eltolását, ha London úgy látja, hogy újra át kell gondolnia brexit-stratégiáját, illetve konszenzusra kell jutnia a kilépés körülményeit illetően.

Most, hogy a brit parlament a finomítások ellenére újból visszadobta az egyezséget, amelyet Theresa May vezetésével kötött a brit kormány, és nemet mondott a kormányfő válságkezelő javaslataira is, a brit képviselőknek arról kell dönteniük, kérik-e Brüsszeltől a határidő módosítását.

kapcsolódó cikkek