Négytagú testület az autóipari együttműködés élén

Négytagú testület az autóipari együttműködés élén
Szerzői jogok  REUTERS/Kim Kyung-Hoon
Írta: Euronews

A menesztett alapító helyét négytagú grémium veszi át.

Egy négytagú testület veszi át a Nissan, a Mitsubishi, és a Renault autógyárak közötti kooperáció irányítását, miután a korábbi vezetőt leváltották. A grémium 4 tagja a Renault elnöke, valamint a három autógyár vezérigazgatója. A korábbi egyszemélyes vezetéssel szemben ez az új struktúra a hatékonyabb együttműködés érdekében született. "Erősíteni, és újraéleszteni akarjuk ennek a szövetségnek a szellemiségét. - mondja a Renault elnöke- a szellemiséget, amivel ez az együttműködés indult a kilencvenes években. Tiszteletben tartva cégeink márkáit, és hagyományait."

Az új kezdetként méltatott összefogás egyik célja feledtetni a tavaly novemberi botrányt, amikor az eredeti szövetség létrehozóját, Carlos Ghosnt, pénzügyi visszaélések vádjával Tokióban letartóztatták. Ghosnt, 100 fogságban töltött nap után, 9 millió dolláros óvadék ellenében engedték szabadon múlt héten. A vádirat szerint a Nissannál majdnem egy évtized alatt 82 millió dollárnyi jövedelmet nem vallott be.

kapcsolódó cikkek