Bemutatkozott a Genfi Autószalonon Putyin limuzinja

Bemutatkozott a Genfi Autószalonon Putyin limuzinja
Írta: Pálfi Rita

Az orosz elnök luxusautója tavaly májusban debütált hazájában, most a genfi közönség is „megcsodálhatta”.

A múlt héten bemutatkozott a genfi közönség előtt is Vlagyimir Putyin limuzinja. Az Aurus Senat L700 az orosz elnök tavalyi beiktató ünnepségén debütált. Denis Manturov, az orosz ipar- és kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy az elnök ezután visszajelzéseket küldött a tervezőknek. Szerinte az autóban túl finom volt a hidraulikarendszer, és olyan változtatásokat javasolt, amitől erősebb, brutálisabb lett a limuzin – mondta Manturov újságíróknak.

A limuzint 12,9 milliárd rubelből (azaz körülbelül 55 milliárd forintból) fejlesztették.

Az autó belsejének kialakításában a hátsó ülésen utazókra fókuszáltak, hátradönthető ülésekkel és a két hátsó ülés közötti pezsgőhűtővel, valamint Aurus kristálypoharakkal és kihajható asztallal.

A limuzin várhatóan 2020-ban kerül az európai piacra, és körülbelül 150 ezer euróért (több mint 47 millió forint) lehet majd megvenni.

MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/pool/Szergej Szavosztyanov
Vlagyimir Putyin díszkísérete az elnök beiktatása után a moszkvai Katedrálisok terén 2018. május 7-énMTI/EPA/Szputnyik/Kreml/pool/Szergej Szavosztyanov

kapcsolódó cikkek