Elválasztották lányától a szökött észak-koreai diplomatát

Elválasztották lányától a szökött észak-koreai diplomatát
Írta: Euronews

Egyre sötétebb részletek derülnek ki az eltűnt észak-koreai diplomata ügyéről.

Elválasztották lányától az észak-koreai hatóságok azt a Rómába delegált diplomatájukat, Cso Szong Gilt, aki tavaly novemberben feleségével együtt eltűnt Olaszországban, a középiskolás korú lányt visszavitték Phenjanba.

De Jong Ho, aki Cso egyetemi szobatársa volt, később Észak-Korea londoni nagykövetének helyettese,

2016-ban Dél-Koreába szökött. Kedden Szöulban sajtótájékoztatót tartott Rómából eltűnt kollégájának ügyéről. Szerinte amikor Cso feleségével együtt elszökött a római nagykövetségről, és menedékjogért folyamodtak, "nem tudták megszervezni, hogy lányuk csatlakozhasson hozzájuk", az észak-koreai hatóságok megakadályozták azt, és így tudták szétválasztani a családot. Az eltűnt Cso hollétéről csak annyit mondott, hogy "a feleségével van".

Hírek szerint Észak-Korea keményebben bünteti azoknak a dezertőröknek az országban maradt családtagjait, akik Dél-Koreába szöktek, mint akik egy harmadik államba menekültek. Ho januárban még azt javasolta Csonak, hogy utazzon Szöulba, de tudva, hogy lányát Phenjanba vitték, így ezt már nem tanácsolja.

Az ügy pontosan egy héttel az újabb Donald Trump - Kim Dzsongun csúcstalálkozó előtt kapott nyilvánosságot.

kapcsolódó cikkek