15 február 2019 | Euronews
Keresési eredmények 42 Találatok
-
No Comment Különleges antilopbébi született az Egyesült Államokban A Kirk-dikdik borjú mindössze 650 grammal jött a világra. -
Világ Save the Children: Ötször annyi gyerek hal meg a háborúkban, mint katona A konfliktuszónákban élő gyerekek életében jelentős traumát okoznak a háborúk, a szolgáltatások teljes megszűnése. -
Szlovénia Szendvicslopás miatt mondott le egy szlovén képviselő Darij Krajčič maga mesélte el az esetet. Állítása szerint csak ki akarta próbálni, hogy elkapják-e, pártja azonban nem bizonyult megértőnek. -
Svédország Elismerte a svéd koronaékszerek ellopását a bűnügy első számú vádlottja Két ékszeren is megtalálták a vérét - arról nem vallott, hogy ki segített neki a lopásban. -
Sport Hétfőn kezdődik Semenya pere A kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai futó fellebbezéséről szóló döntés mérföldkő lehet és már előre indulatokat kavar. -
Világ Menekülő venezuelaiak között Naponta 25 ezer venezuelai lépi át a kolumbiai határt, közülük háromezren nem térnek vissza. Az euronews stábja köztük járt. -
Cult Badacsonyi borkavalkád Budapesten Különleges mesterkurzusok is lesznek a Badacsony New Yorkban borkóstolón. -
Világ Rendkívüli állapotot hirdet Trump Trump a kongresszus megkerülésével így előteremtheti a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzt. -
Business Planet Európai finanszírozás grúz kisvállalkozásoknak Egy játékgyártó cégnél jártunk Grúziában, amely uniós pénzből tud megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatni. -
Sport Mattpiros az új F1-es Ferrari Sebastian Vettel és Charles Leclerc fogja vezetni a pénteken Maranellóban bemutatott új autót a 2019-es idényben. -
Magyarország Márciusig biztosan a Dunakanyarban marad a megfeneklett hajó Egy hónapja vesztegel Esztergom alatt a román felségjelzésű JESS teherszállító. -
Fenntartható oázis a sivatagban Önellátó házak, fenntartható üzletek, elektromos autók: kísérleti város Dubajban. -
Világ 251 millió euróval nagyobb keret lesz az Erasmus+ számára Ezt az oktatási ügyekért felelős uniós biztos, Navracsics Tibor jelentette be. -
Világ Exhumálják a volt fasiszta diktátort, Francót Családjának 15 napja van arra, hogy új nyughelyet válasszanak a volt vezetőnek. Csak a madridi Almudena katedrálisba nem temethetik el. -
Világ Egyiptom: 2034-ig maradhat az elnök Elsöprő többséggel megszavazta az egyiptomi parlament az elnök hatalmának meghosszabbítását. -
Spanyolország Sokan nem akarják, hogy rokonuk Franco sírja mellett nyugodjon Az Elesettek Völgyében sok köztársaságpártit és Franco tábornok mellett állót is eltemettek családjuk akarata ellenére. -
Világ Ötször annyi gyerek hal meg a háborús zónákban, mint fegyveres Minden évben 170 ezer, öt éven aluli gyerke veszti életét a háború sújtotta területeken. -
Európai hírek Olaszok, franciák, görögök és magyarok - ők a SOTU eheti szereplői. Miközben az olaszok és a franciák egymással vitáznak és egy korábbi, erősen megosztó görög politikus a visszatérését tervezi, Magyarországon növelni akarják a gyerekszámot. -
Sport A sporton keresztül közelít egymáshoz Észak- és Dél-Korea A két ország delegációja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével tárgyalt Svájcban. -
Világ Az Unió szerint May időhúzásra játszik Döbbenet és frusztráció - így reagáltak az európai vezetők a brit parlamentben tartott legutóbbi brexit-szavazásra. -
Sport Nagy győzelem kis viharral Bár a hazaiak sztárja egy sérülés után elvonult, mégis a New Orleans Pelicans nyert az Oklahoma City Thunder ellen az NBA-ben. -
Világ A folyóból mentettek ki bevándorlókat az amerikai határon Az amerikai és a mexikói hatóságok is mentettek ki bevándorlókat a két ország határán fekvő Rio Grande folyóból. -
No Comment Egy iskolai őr ellopta a show-t Egy iskolai őr tánca mindenkit elbűvölt egy alabamai iskolában. -
No Comment Elképesztő felvétel arról, ahogy majdnem elgázoltak egy amerikai rendőrt A közösségi médián ezzel a felvétellel figyelmeztetik az autósokat az óvatos vezetés fontosságára. -
No Comment A brexit mellett és ellen a Valentin-napon A brexit támogatói és ellenzői is látványos tüntetést tartottak Londonban. -
No Comment Putyin tatamira lépett Az orosz elnök együtt edzett hazája legjobb cselgáncsozóival. -
Világ A sárgamellényesek 14. hétvégéje Újabb hétvégi megmozdulásokra készülnek a sárgamellényesek Franciaországban. -
Világ Venezuelai szegénység testközelből Az euronews stábja a helyszínen járt utána, milyen hatással van a gazdasági összeomlás a venezuelai emberekre. -
Amerikai Egyesült Államok Az amerikaiak mihamarabb vissza akarnak térni a Holdra, és ott is maradnának Ezt pedig a NASA magánvállalkozások bevonásával 2028-ig meg is lépné. -
Climate Now A negyedik legmelegebb január volt az idei Hiába a brutális hideg az Egyesült Államok egyes területein, globálisan ismét emelkedett a januári hőmérséklet. -
Sport Hosszabbított a Barcelona edzője Ernesto Valverde 1+1 évvel toldotta meg az idény végén lejáró szerződését. -
Líbia Új tengeri kikötő épülhet Líbiában Archeológusok attól tartanak, hogy sérülhetnek az antik romváros, Küréné romjai. -
Világ Fogy a levegő Theresa May körül A brit parlament sokadszor sem állt a kormányfő mellé. Theresa May hiába kért támogatást a képviselőktől ahhoz, hogy újratárgyalja az ír határ kérdését Brüsszellel. -
Törökország Szabadon engedtek egy német riportert Isztambulban Elrendelte a török bíróság egy török származású, Kölnben dolgozó, német állampolgár szabadon engedését Isztambulban. -
Világ Fojtogatja a cégeket a bizonytalan brexit A távozást tervező cégek mindegyike az eddigi vámuniót félti. -
Magyarország A Millenárison nyitotta meg kapuit a Nemzeti Táncszínház Az új helyszín, a Ganz Művek egykori transzformátorháza egyszerre játékos, légies, impozáns. Megálmodójára, Zoboki Gáborra és csapatára nem kis feladat várt: olyan játszóhelyet kellett létrehozniuk, amely a magyar folklór művészetnek és a kortárs táncnak egyaránt kísérleti terepet biztosít. -
Világ Halálos öngyilkos merénylet Kasmírban Egy öngyilkos merénylő autójával egy félkatonai konvojba hajtott. Több mint 40 ember meghalt. -
Európai hírek Tömeges madárpusztulás Hollandiában Kutatók vizsgálják a rejtélyes jelenség okát. -
Világ Előrehozott választások lesznek Spanyolországban A miniszterelnök javasolta a spanyol királynak, hogy írja ki az előrehozott válkasztást -
Világ Szenzációs festménylelet Pompejiben Narkisszoszt vadászként ábrázoló freskót találtak egy pompeji régészeti feltáráson. -
Világ Varsói folyamat: egy konferencia kulcsszereplők nélkül Eredmény nélkül, a folyamatos párbeszéd ígéretével zárult a kétnapos Közel-Kelet konferencia a lengyel fővárosban. Irán, Törökország, Oroszország és a palesztinok nem voltak ott. -
Világ USA: lesz költségvetés és nemzeti vészhelyzet is Az elnök hajlandó aláírni a törvényt, és tudomásul veszi, hogy abban nincs benne az az 5,7 milliárd dollár, amit falépítésre kért, viszont nemzeti vészhelyzetet vezet be.