NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elégedett győztesek

Elégedett győztesek
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A csapata mérkőzését televízión néző Neymar úgy ünnepelte a gólokat, mintha ő is pályán lett volna az MU-t idegenben verő PSG-ben.

HIRDETÉS

Elégedetten értékelt a Real Madrid vezetőedzője, Santiago Solari azután, hogy csapata idegenben verte az Ajaxot a labdarúgó Bajnokok Ligája egyik nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A Real 2-1-re nyert a holland élklub ellen.

- Tudjuk, hogyan kell jól játszanunk, és ezt is tettük. Amikor harcolni kellett, harcoltunk, amikor helyzeteket kellett kialakítanunk, akkor kialakítottuk őket. Ez jól tükrözi az erőnket, és azt, hogy milyen csapat vagyunk – mondta Solari.

A másik szerdai találkozón sokak várakozását felülmúlta a Tottenham Hotspur, amely hazai pályán 3-0-ra győzte le a Borussia Dortmundot. Az angolok vezetőedzője, Mauricio Pochettino úgy véli, csapata a visszavágón még így sem mehet biztosra a német listavezető ellen.

- Természetesen még csak a párharc első felén vagyunk túl. A 3-0 nagyszerű eredmény, de egy olyan ellenfelet, mint a Dortmund mindig tisztelni kell – összegzett Pochettino.

Kedden a Paris Saint Germain sérült sztárja, Neymar csak lélekben lehetett társaival, akik 2-0-ra verték idegenben a Manchester United gárdáját. A mérkőzést televízión néző brazil csatárt ez nem akadályozta meg abban, hogy a gólokat úgy ünnepelje, mintha ő is játszana.

Neymar januárban egy starsbourgi Francia Kupa-mérkőzésen lábközép-csontsérülést szenvedett, így jelenleg csak rehabilitációs munkát végez.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Podcast: A játékvezetés művészet a világ egykori legjobb futballbírója szerint

Európai Szuperliga - oda az UEFA futball monopóliuma

Szinte csak banánhéjon csúszhat el a budapesti BL-döntő