Venezuela: Guaidó népirtást emleget

Venezuela: Guaidó népirtást emleget
Írta: Euronews

A súlyos válságban lévő latin-amerikai ország ideiglenes elnöke szerint majdhogynem népirtás, hogy az államfő, Nicolas Maduro nem engedi be az országba a segélyszállítmányokat.

"Majdhogynem népirtás, amit Nicolas Maduro tesz" - így fogalmazott Venezuela önjelölt, de támogatott ideiglenes elnöke egy caracasi istentiszteleten.

Juan Guaidó, aki a venezuelai nemzetgyűlés elnöke, nem sokkal beiktatása után, január 23-án lépett fel, mint ideiglenes államfő a hatalomban maradásért évek óta küzdő elnök, Nicolas Maduro ellenében.

A segélyszállítmány nem fogalom, hanem ezer arca, neve van, amiket azoktól a családoktól kap, amelyekhez el kell jutnia - magyarázta. Ő érti, miért állják útját, hiszen gonosztevőkről van szó, és ez már-már népirtás - tette hozzá.

Guaidó múlt héten jelentette be, hogy élelmiszert és gyógyszert küld egy nemzetközi koalíció a válság sújtotta Venezuelába kolumbiai, brazil és karibi gyűjtőpontokról.

De az államfő, Nicolas Maduro nem engedi be az országba a kamionokat, mondván, hogy ez provokáció az Egyesült Államok részéről. A venezuelai kormány azt közölte pénteken, rakodják ki, és osszák szét a szállítmányokat a határ túloldalán. 

kapcsolódó cikkek