"Méhinvázió" Münchenben

"Méhinvázió" Münchenben
Írta: Euronews

Tüntetés a rovarokért.

Zümmögés rázta fel München belvárosát. Több százan vonultak ugyanis is utcára a bajor fővárosban, hogy felhívják a figyelmet a méhekre leselkedő veszélyekre.

Az egyik tüntető, Martin Lell szerint a kaptárak épphogy túlélnek: „A mézelő méhek nem túl jó most, a vadméheknek pedig még annál is rosszabb. Nekünk is vannak méheink. Ha nem kapnának cukros vizet, elpusztulnának.”

„Ez már a nyakunkon van. Nincs sok időnk. A számok, amiket a rovarpusztulásokről hallunk, rémisztőek. A méhek csak szimbólumok. Sokkal többről van szó” – mondja ez a másik résztvevő, Andrea Basserne.

Túl sok a vegyszer

A többnyire női tüntetők közül sokan méhecskének öltöztek, miközben München óvárosán végigvonulva a város főterén, a Marienplatzon fogalmazták meg azt az aggályukat, hogy a helyi mezőgazdaságban túl sok növényvédőszert használnak, és ezzel károsítják a méhek élőhelyeit. A tüntetők azt szeretnék elérni, hogy a bajor kormány korlátozza a vegyszerek használatát, és természetes segédanyagokat írjon elő a szektorban. A tüntetés közben a Maja a méhecske című rajzfilmsorozat főcímdalát is többször elénekelték.

kapcsolódó cikkek