Csaknem 30 éve nem volt ilyen kicsi a gazdasági növekedés Kínában

Csaknem 30 éve nem volt ilyen kicsi a gazdasági növekedés Kínában
Írta: Euronews

6,6 százalékkal bővült tavaly a világ 2. legnagyobb gazdasága.

A tavalyi volt a legkisebb gazdasági növekedés Kínában 28 év óta - derült ki a pekingi statisztikai hivatal adataiból. 6,6 százalékos volt a GDP növekedése az elmúlt évben az ázsiai országban. Ez nagyjából megfelel az előzetes várakozásoknak, de az Egyesült Államokkal folyó kereskedelmi csatározás nélkül jobb adat születhetett volna.

"A kínai-amerikai kereskedelmi vita árt a két ország gazdaságának és a világ más gazdaságainak is. Általában kezeltük a helyzetet, és előreléptünk. Gazdaságilag Kína és az Egyesült Államok nyerhet az együttműködéssel, és veszíteni fog a konfrontációval. A kooperáció sok oldal érdekeit is szolgálja, amelyből a világ minden országa hasznot húz majd, míg a konfliktus mindannyiunkat érint" - mondta Ning Jizhe, a kínai Statisztikai Hivatal igazgatója.

A kínai GDP egyharmada a kereskedelemből származik. Fő partnerével, az Egyesült Államokkal azután romlott meg Kína viszonya, hogy Donald Trump elnök csaknem a kínai importcikkek felére vámot vetett ki. 

Elemzői várakozások szerint idén tovább lassul a gazdasági növekedés Kínában.

kapcsolódó cikkek