Barbarin-ügy: ítélet két hónap múlva

Barbarin-ügy: ítélet két hónap múlva
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A bíboros ügyvédje, André Soulier azt hangsúlyozta, hogy bár védencét beidézték, nem volt köteles eljönni, ő mégis eljött, mert úgy érzte, ott kell lennie.

Négy napon át folyt a tanúk meghallgatása a francia katolikus egyház egyik legjelentősebb pedofilbotrányával összefüggésben. A lyoni bíborost, Philippe Barbarint és öt korábbi munkatársát azzal vádolják, hogy eltussolták egy pap gaztetteit.

HIRDETÉS

Barbarin bíboros a francia katolikus egyház egyik legbefolyásosabb alakja, így az ügy kimenetele nemcsak a papi pedofíliával összefüggő állásfoglalásnak számít majd Franciaországban.

A bíboros azzal érvel, hogy csak négy évvel ezelőtt szerzett tudomást a jóval korábban történtekről.

Ügyvédje, André Soulier azt hangsúlyozta, hogy bár védencét beidézték, nem volt köteles eljönni, ő mégis eljött, mert úgy érzte, ott kell lennie.

A felperesek szerint Barbarin már 2010-ben minden tudott.

Egyik jogi képviselőjük, Jean Boudot szerint a sok nyilvános vita után ma már senki sem állíthatja azt, hogy nem tudta, vagy nem értette, milyen terhet cipelt éveken át egy olyan kisgyerek, aki szexuális erőszak áldozatává vált.

A bírák most elemzik azt, ami elhangzott az elmúlt négy napban. Az anyag nemcsak terjedelmes, de igen összetett is, tele érzelemmel. A bíróság március 7-én, vagyis két hónapon belül hirdeti ki ítéletét.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szexuális bántalmazás a katolikus egyházban: Franciaország

Tizenegy püspököt hoztak összefüggésbe szexuális visszaéléssel Franciaországban

Russell Brand már a podcastok hirdetéseiből sem kereshet pénzt