rendkívüli hír

rendkívüli hír

Cselgáncs: bolgár bravúr a hágai GP-n

Cselgáncs: bolgár bravúr a hágai GP-n
Betűméret Aa Aa

A hágai cselgáncs Grand Prix második napján a hazai nézők hatalmas buzdításban részesítették Frank de Witet. Az elvárás is nagy volt felé a 81 kilósok döntője előtt, amit a bolgár Ivajlo Ivanovval vívott.

Aztán úgy alakult, hogy a bolgár dzsúdós lett a nap embere, hiszen hihetetlen nagyot fordítva győzött, két év után nyerve ismét Grand Prix-viadalt. A hazai versenyzőnek és a közönségnek meg kellett elégednie az ezüsttel, amit kifejezetten sportszerűen viselt. Ivanov erejének egyszerűen nem tudott ellenállni...

„Nagyszerűen érzem magam. Nagyon boldog vagyok. A győzelem ajándék a kisfiamnak. Most hazamegyek edzeni, hátha sikerül eljutnom a Masters versenyre” - nyilatkozta a bolgár versenyző.

A 63 kilósok kategóriáját a kínai Jang Csun-hszia uralta, kiérdemelve ezzel a nap női versenyzője címet is. Mindegyik délelőtti meccsét a védjegyévé vált mozdulattal nyerte.

A döntőben a brit Alice Schlesinger volt az ellenfele. Több lendületes támadás után végül jött egy ellenállhatatlan attak, ami a győzelmet is meghozta neki. Kiszabadította a lábait, majd meglehetősen unorthodox mozgással nyert. Három év után ez volt a kínai versenyző első Grand Prix-aranya.

Az orosz Musa Mosugov a koszovói Akil Gjakovával mérkőzött a 73 kilósok döntőjében. Már bőven a hosszabbításban jártunk, amikor jött egy wazari és vele a győzelem. Igazán technikás és jól időzített, aranyat érő mozdulat volt.

Nagy-Britannia még egy érmet, ezúttal ráadásul aranyat nyert az olimpiai harmadik Sally Conwaynek köszönhetően. Ez egyben azt is jelentette, hogy mind a 9 kategóriában más ország dzsúdósa diadalmaskodott.

„Nem csak az arany miatt vagyok boldog, hanem a teljesítményem miatt is. Úgy vélem, jól mennek a dolgaim. Verseny közben nem szoktam elégedett lenni, ez most kivétel volt. Mindig elemzem magam, hogy lássam, min kell dolgoznom az edzéseken, hogy jobb legyek" – mondta Sally Conway.

A nap mozdulata nálunk az orosz Dennis Jarcev nevéhez fűződik, aki a 73 kilósok között a holland Sam Van T Westende ellen mutott be egy hihetetlen O gurumát a harmadik fordulóban. Gyönyörű technika és időzítés, stílszerű befejezés.