EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egyre több halálos áldozat Kaliforniában

Egyre több halálos áldozat Kaliforniában
Szerzői jogok 
Írta: Andrea Hajagos és MTI, Reuters
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az amerikai államnak ez az egyik legpusztítóbb katasztrófája.

HIRDETÉS

Már harminc fölött van a kaliforniai erdőtüzek halálos áldozatainak száma, az eltűnteké pedig meghaladja a kétszázat. A lángokat egyelőre nem sikerül megfékezni, sőt, az erősödő szél miatt félő, hogy még gyorsabban terjed majd a tűz. Úgy tűnik, ez Kalifornia történetének egyik legpusztítóbb erdőtüze.

Az állam északi és déli részén tomboló három nagyobb tűzvész oltásában nyolcezernél több tűzoltó vesz részt, és érkezik még erősítés más szövetségi tagállamokból. Vasárnap Észak-Kaliforniában 450 négyzetkilométeren égett az erdő, és csak a terület negyedén sikerült egyelőre megfékezni a lángok terjedését.

Közben a mentőcsapatok az áldozatokat kutatják, a hatóságok DNS-laboratóriumokat állítanak fel a szénné égett holttestek azonosítására.

Kaliforniában csaknem hétezer ház leégett és 250 ezer embert kellett kiköltöztetni.

Jerry Brown kormányzó sürgette Donald Trump elnököt, hogy nyilvánítsa az államot katasztrófa sújtotta területté, hogy nagyobb szövetségi forrás álljon rendelkezésre a mentési munkálatokhoz. Mindezt egy nappal azután tette, hogy az elnök forrásmegvonással fenyegette meg Kaliforniát, mivel szerinte a tűz a rossz erdőgazdálkodás eredménye.

További források • BBC

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fenyegető lépéshátrányban Amerika az orosz elektronikus hadviseléssel szemben

Biden annyira csökönyös az izraeli fegyverembargó ügyében, hogy még vétózna is érte

Zűrzavar dúl Washingtonban: a bombastoppal Biden a busz alá lökné Netanjahut?