Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

200 tömegsírra bukkantak Irakban

200 tömegsírra bukkantak Irakban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az ENSZ szerint az Iszlám Állam tízezrekkel végzet az északi és keleti országrészben.

Eddig több mint kétszáz tömegsírt találtak az iraki hatóságok az egykor az Iszlám Állam felügyelete alatt álló észak-iraki területeken. A többségében Moszul környékén ásott gödrökbe összesen 12 ezer embert temethettek el. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága szerint számtalan hasonló tömegsír lehet a környéken, hiszen a dzsihádisták 3 év alatt mintegy 33 ezer emberrel végeztek.

-Nehéz meghatározni, hogy hány embert áshattak el itt. A legkisebb sírban Nyugat-Moszulban 8 testet találtunk, de a város déli részén talált úgynevezett Khasfa árokban akár ezrek is heverhetnek - magyarázta a világszervezet szóvivője, Ravina Shamdasani.

Eddig alig több mint 1200 holttestet sikerült kihantolni. Az ENSZ arra kérte az iraki hatóságokat, hogy őrizzék meg érintetlenül a mészárlások helyszínét, hogy a bizonyítékok segítségével számon kérhessék a felelősöket, és választ adhassanak az eltűntek hozzátartozóinak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Korai szavazás Irakban: már vasárnap leadhatták voksukat a biztonsági erők tagjai és a belső menekültek

Nehezen halad a szerdai iraki tűzvész áldozatainak azonosítása

Legalább 60 ember meghalt egy áruháztűzben Bagdad közelében