Írta: Daniel Bozsik
A cikk megosztásaKommentek
A 2017-ben vásárolt új nagy harci járművek 60 százaléka csak fejlesztés után volt bevethető.
Már a hadrendbe állítás előtt fejleszteni kellett a német hadsereg új tankjai, repülői és helikopterei nagy részét. A német védelmi minisztérium közlése szerint a tavaly vásárolt 97 nagyméretű járműből mindössze 38 darab volt azonnal bevethető.
A Matthias Höhn baloldali parlamenti képviselő kérdésére adott válaszból kiderült, hogy a legaggasztóbb állapotban az Airbus katonai szállítórepülői és a Puma tankok voltak, ezeket kellett a leginkább fejleszteni, de a 2017-ben leszállított négy darab Eurofighter vadászgépből mindössze egyet tudtak azonnal használni. A maradék három harci repülőbe új központi számítógépet kellett beszerelni.