Az elhízásra való genetikai hajlam felülírható

Az elhízásra való genetikai hajlam felülírható
Írta: Euronews  és MTI

Magyarországon a felnőtt lakosság több mint kétharmada elhízott és a helyzet folyamatosan romlik.

A környezeti tényezők alakításával felülírható az elhízásra való genetikai hajlam - közölte legfrissebb kutatásai alapján Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) elnöke az elhízás világnapján.

Ha az elhízást befolyásoló egyes környezeti tényezők megváltoztatásával bizonyos gének érvényesülése befolyásolható, ezzel gyakorlatilag felülírható az elhízásra való genetikai hajlam - fejtette ki. Halmy elmondta: a nem megfelelő mennyiségű és minőségű táplálkozáson és inaktív életmódon kívül eddig harminc olyan környezeti tényezőt listáztak, amelyek jelentősen befolyásolják az elhízás kialakulását, többek között a stressz, egyes baktériumok, vagy az iparból és mezőgazdaságból érkező, hormonháztartást módosító vegyületek.

Kiemelte: globális probléma az elhízott gyermekek magas száma, ez pedig aggasztó, mivel átfogó adatok szerint a túlsúlyos gyermekek 80 százalékából elhízott felnőtt lesz.

A műsorban elhangzott, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság több mint kétharmada elhízott és a helyzet folyamatosan romlik.

Az elhízás világnapját 2016 óta tartják, célja, hogy ösztönözze az embereket az egészséges testsúly megőrzésére, a súlytöbblet leadására, és felhívja a döntéshozók figyelmét a sürgős cselekvés fontosságára az elhízás leküzdése érdekében.

kapcsolódó cikkek