Új brit bevándorláspolitikáról beszélt May

Új brit bevándorláspolitikáról beszélt May
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az Európai Unió polgárai nem élveznek majd előnyöket, csak az számít, kinek milyen képességei vannak.

Táncolva érkezett meg a színpadra Theresa May brit miniszterelnök a Konzervatív Párt konferenciáján. A kormányfő szerdai beszédében egységbe szólította a pártot, és nagy figyelmet fordított a bevándorlás kérdésére:

HIRDETÉS

„Az emberek szabad mozgásának egyszer és mindenkorra vége lesz. Helyette új rendszert vezetünk be. Ez azon fog alapulni, hogy valakinek milyen képességei vannak, és nem azon, hogy honnan jött. Történelmünk során a bevándorlók sokat tettek az ország fejlődéséért, és ez így lesz a jövőben is. Szívesen látjuk majd azokat, akik birtokában vannak a nekünk kellő tudásnak, és dolgozni jönnének, de csökkenteni fogjuk az érkezők számát, ahogyan ígértük is."

May elmondta, hogy szerinte képes lesz megegyezésre jutni a brexitről az Európai Unióval, és elvetette egy új népszavazás ötletét:

„Egy második referendum a politikusok népszavazása lenne, akik azt mondják az embereknek, hogy elsőre rosszul döntöttek, próbálják meg újra. Gondoljanak bele, hogy milyen hatása lenne a demokráciába vetett hitre, ha az emberek által hozott döntést a politikusok akarnák felülbírálni!"

A kormányfőre egyre nagyobb nyomás nehezedik pártján belülről is, Boris Johnson kedden alkotmányos gyalázatnak nevezte brexit-stratégiáját.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A brit EU-csatlakozás mellett tüntettek Londonban

A szombati volt az év legforróbb napja Angliában

Botrányt és fennakadásokat okozott egy terrorizmussal gyanúsított brit fogoly szökése