Orbán az Euronewsnak: elérjük a célunkat

Orbán az Euronewsnak: elérjük a célunkat
Írta: Euronews

A magyar miniszterelnököt a salzburgi csúcs előtt kérdeztük.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a salzburgi EU-csúcs előtt arról beszélt, hogy Magyarország nem kívánja megbüntetni az Egyesült Királyságot azért, mert kilépnek az Európai Unióból.

"Méltányos brexitet szeretnénk", mondta Orbán. Elmondta, van egy olyan tábor az EU-n belül, amely minél keményebb elbánást kér a briteknek, de Magyarország nem tartozik ezen országok közé. Dicsérte az uniós főtárgyaló, Michel Barnier munkáját.

Szívélyesen üdvözölték egymást a legfőbb európai politikai ellenfelének tartott francia elnökkel, Emmanuel Macronnal.

A migrációról szólva Orbán szűkszavúan azt mondta, senkit nem kell beengedni, és aki itt van, haza kell küldeni. 

A magyar miniszterelnök az Euronews riporterének kérdésére is válaszolt. Kollégánk utalt rá, hogy az unió szerint a Frontex tervezett megerősítése nem jelenti azt, hogy elveszik a határőrizet jogát Magyarországtól. Orbán azt mondta, itt még nem tartunk, és az asztalon lévő javaslat igenis elvenné a határvédelem jogát, ez ellen még harcolni kell. "El fogjuk érni a célunkat", mondta magabiztosan somolyogva Orbán. 

Magyarország a szuverenitására hivatkozva elutasítja az uniós határőrség megerősítését, az erre irányuló javaslat lesz a csúcs egyik fő témája.

kapcsolódó cikkek