NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

11 év után Phenjanba érkezett Dél-Korea elnöke

11 év után Phenjanba érkezett Dél-Korea elnöke
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Idén ez a harmadik alkalom, hogy a két Korea vezetői leülnek egyeztetni egymással, ám 11 év után az első eset, hogy dél-koreai elnök az észak-koreai fővárosba teszi be a lábát.

HIRDETÉS

Korea-közi találkozó kezdődött Phenjanban, idén ez a harmadik alkalom, hogy a két Korea vezetői leülnek egyeztetni egymással, ám 11 év után az első eset, hogy dél-koreai elnök az észak-koreai fővárosba teszi be a lábát.

Mun Dzsein dél-koreai államfőt kedden a Szunan nemzetközi repülőtéren fogadta Kim Dzsongun, a helyszínen több ezren gyűltek össze. A tömeg virágokat, észak-koreai, illetve az újraegyesítést szimbolizáló zászlókat lengetett.

Mun és Kim idén április 27-én, illetve május 25-én találkoztak egymással, Panmindzson határfaluban, a két országot elválasztó demilitarizált övezetben.

A mostani, három napon át tartó csúcstalálkozó napirendjén Észak-Korea atomfegyverprogramjának leállítása, valamint a fegyverszünettel véget ért 1950-53-as koreai háború békemegállapodással történő lezárása szerepelnek.

A két Korea viszonya az utóbbi időben jelentős javuláson ment keresztül, amit mind az Egyesült Államok, mind az ázsiai államok egyaránt üdvözöltek.

Ám ami Phenjan Egyesült Államokhoz való viszonyát illeti, az továbbra is ingatagnak nevezhető. Múlt hónapban például törölni kellett az amerikai külügyminiszter észak-koreai útját, az atommentesítés folyamatának akadozása miatt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

„Fantasztikus előrehaladás” Koreában

Elakadtak az észak-koreai lőszerszállítások Oroszország felé, de még nem tudni az okát

A Hamász észak-koreai fegyvereket is bevet Izrael ellen - közölte a dél-koreai hírszerzés