Ezrek tiltakoztak a német őserdő kiirtása ellen

Ezrek tiltakoztak a német őserdő kiirtása ellen
Írta: Euronews

A közeli szénbánya még legalább 20 évig károsíthatja a környezetet.

Legkevesebb négyezer környezetvédő vonult fel zászlókkal és transzparensekkel Európa egyik utolsó őserdejénél vasárnap délután. A tiltakozók azt követelték, hogy a közeli szénbánya ne terjeszkedjen tovább a Hambach-erdő rovására. Sokan facsemetéket is hoztak magukkal, hogy elültessék őket, a már letarolt területeken.

- A szénbányászat ellen tüntetünk, mivel ez a legelavultabb módja annak, hogy energiát állítsunk elő. Rengeteg szén-dioxidot termel. Azért jöttünk, hogy megnöveljük az erdő területét, ahelyett, hogy kiirtanánk - magyarázta az egyik felvonuló.

A Kölnhöz közeli 12 ezer éves őserdő az utóbbi hat évben a fenntartható fejlődésért folytatott harc szimbólumává vált. A környezetvédők beköltöztek a vadonba és több tucat házat építettek a fákon. A hatóságok most 18-at leromboltak, de még így is 180-an élhetnek a lombok között.

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a lignitbányát fenntartó német RWE vállalat áll nyerésre, ugyanis rendszeresen megkapja az engedélyeket a kitermelés bővítésére. Az aktivisták egyetlen reménye az lehet, hogy a berlini székhelyű Szén Bizottság sajtóhírek szerint azt tervezi, hogy legkésőbb 2038-ig betiltja a szénalapú energiatermelést.

kapcsolódó cikkek