Plágiumgyanú: Lemondott a spanyol egészségügyi miniszter

Plágiumgyanú: Lemondott a spanyol egészségügyi miniszter
Írta: Euronews

A miniszter három hónappal a határidő lejárta után iratkozott be egyetemre, az órákra nem járt, a jegyeit a végzése után, utólag módosították.

Lemondott a spanyol egészségügyi miniszter, miután az egyik országos kereskedelmi televízió szerint a diplomamunkájában plagizált. Carmen Montón a lemondása után azt közölte, hogy nem követett el semmilyen szabálytalanságot. Azért távozik, hogy az ügy ne befolyásolja a kormány megítélését.

A szocialista politikus különös tanulmányairól korábban egy internetes lap jelentetett meg érdekességeket, így például azt, hogy a miniszter három hónappal a határidő lejárta után iratkozott be egyetemre, az órákra nem járt, a jegyeit pedig a végzése után, utólag módosították.

Montón a második miniszter, aki távozik a nyár elején megalakult kormányból.

Kulturális miniszter hat napig ülhetett a bársonyszékben. Róla az derült ki, hogy egy átszámítva csaknem 70 millió forintos adócsalás miatt majd 120 millió forintnak megfelelő büntetést kell fizetnie.

Érdekessége még a Montón-ügynek, hogy a szocialista politikus ugyanott szerezte jogi diplomáját, ahol a madridi autonóm regionális kormány konzervatív néppárti elnöke, és aki ugyancsak diplomahamisítási botránya miatt volt kénytelen lemondani.

kapcsolódó cikkek