Katonai tábort zárattak be Szerbiában

Katonai tábort zárattak be Szerbiában
Írta: Euronews

A belügyminiszter a gyermekek elleni lehetséges visszaélésekkel indokolta a döntést.

Bezáratta a fiatalok számára létrehozott szerb-orosz katonai kiképzőtábort a szerb rendőrség. A közfelháborodást kiváltó tábort a két ország szélsőjobboldali csoportjai hozták létre a Belgrádtól délnyugatra fekvő Zlatibor-hegységben.

A Hazafias Fiatalok Tábora néven meghirdetett táborban szerb és orosz veteránok irányították 10 és 24 év közötti fiatalok fegyveres kiképzését.

A tábor bezáratását Nebojsa Sztefanovics szerb belügyminiszter – többek közt – „a gyermekek elleni lehetséges visszaélésekkel" indokolta, a szervezők viszont azt állítják, hogy önvédelemre, valamint a hagyományos szerb-orosz barátság ápolására oktatták a jelentkezőket.

- Nem ez Szerbia jövője, nem ilyen Szerbiát akarunk. Azoknak a gyerekeknek dolgozni kell megtanulniuk – mondta Alekszandar Vucsics, szerb elnök, és még hozzátette: „Képzelhetik mit tennének a szervezők, ha lenne hatalmuk. Isten óvjon attól!”

A táborbeli kiképzésen 44 fiatal – köztük 10 lány – vett részt, mindannyiukat haza küldték.

kapcsolódó cikkek