rendkívüli hír

rendkívüli hír

Egy éven át szükségállapot lesz Genova környékén

Egy éven át szükségállapot lesz Genova környékén
Betűméret Aa Aa

Egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett az olasz kormányfő Liguria régióban, a genovai viadukt leomlását követően. Giuseppe Conte azt is bejelentette, a kormány ötmillió eurót különít el a térség számára. Csütörtök reggelig a tragédiának 39 halálos áldozatát azonosították. Már nagyon kicsi az esély arra, hogy túlélőket találjanak a romok alatt.

"Magasról tettek erre a hídra, szerintem. A politikusokat nem érdekelte. Most persze hirtelen itt van mind, és kapkod fűhöz, fához. Iszonyú, hogy mindig tragédiának kell történnie, embereknek kell meghalnia azért, hogy valami változzon ebben az országban!" - mondta egy helybéli.

"Még a végén a mérnökre kenik az egészet, aki építette, és aki már nem is él. Mindenki más menti az irháját" - vélekedett egy másik.

"Csak a sztrádával törődnek, az emberélet az nekik semmi. Hatszázan vagyunk, akiket kitelepítettek. Én egy négyéves gyerekkel jártam így" - panaszolta egy harmadik.

Az emberek haragja egyértelműen a hidat üzemeltető cég, az Autostrade ellen irányul, amely nyilatkozatot adott ki, mondván, minden műszaki kötelezettségüknek eleget tettek. A többség szerint azonban a vezetőknek le kell mondaniuk, a kormánynak pedig fel kell mondania a koncessziót a vállalattal.

"A viadukt ellenőrzését egy magáncég végezte, amelyhez milliárdok folytak be az útdíjból kifolyólag, amely az egyik legmagasabbnak számít Európában. Nyilvánvalóan nem végezték el ami a feladatuk lett volna, nem arra költötték a pénzt, amire kellett volna. Tehát az engedélyek visszavonása, a legmagasabb bírság és a felelősök személyének kiderítése a legkevesebb, amit tehetünk most"- mondta

A viadukt kedden omlott le, az éppen rajta haladó autók a 45 méteres mélységbe zuhantak. A halottak többsége olasz állampolgár, de franciák, chileiek, albánok és románok is vannak köztük.