Musk kivezetné a Teslát

Musk kivezetné a Teslát
Írta: Euronews

Összesen 72 milliárd dollárt szánnak arra, hogy az elektromosautó-gyártó céget kivezessék a tőzsdéről.

Hét százalékkal emelkedtek a Tesla részvényei kedden, miután a cég vezetője bejelentette, hogy a gyorsan növekvő, de pénzügyi gondokkal küzdő céget kivezetnék a tőzsdéről. Ha ez megvalósul, akkor ez lesz a történelem legnagyobb tőzsdei kivonulása.

Elon Musk a Twitteren jelentette be, hogy foglalkoztatja a kérdés, és 420 dolláros áron vásárolnák fel a részvényeket.

Ez összesen 72 milliárd dollárba kerülne, ekkora összeget még senki nem szánt ilyen tranzakcióra. Ez az ér 22 százalékkal magasabb, mint a mostani árfolyam, ami a bejelentés nyomán 371 dollárra ugrott.

A kivezetés egyszerűbbé tenné a cégvezetés életét, mert így nem kellene folyton nyilvánosan bizonygatniuk, hogy a veszteséges céget nyereségessé tudják változtatni. Ez az ígéret tette lehetővé, hogy az autógyártó piaci kapitalizációja magasabb lett a General Motorsénál.

kapcsolódó cikkek