Csökkent a feszültség a halálos tüntetéseket követően Zimbabwében

Csökkent a feszültség a halálos tüntetéseket követően Zimbabwében
Írta: Euronews

Szerdán legalább hárman meghaltak az összecsapásokban.

Zárva maradtak a boltok csütörtök reggel a zimbabwei főváros központjában, miután előző nap hárman életüket vesztették tüntetésekben.

Az erőszakos demonstrációk hétfőn kezdődtek, miután kiderült: egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a hétfői parlamenti- és elnökválasztás eredményeit. Az ellenzék meg van győződve arról, hogy ez annak a jele: elcsalták a voksolást.

"A választási eredményeket nem jelentették be megfelelően. Elhalasztották, és az adatok nem felelnek meg a számoknak a biometrikus szavazóregisztrációban- ez a tüntetések oka."

"Ott tartunk, hogy emberek halnak meg. Ez nem jó az országnak. Ha vannak tüntetések, azoknak békéseknek kell lenniük az ország érdekében, hogy együtt, egy nemzetként legyünk képesek előrehaladni, és hogy békében és nyugalomban fejlődhessünk."

Miután a tüntetők kövekkel dobálták a biztonsági erőket, ellenük vízágyúkat vetettek be. Habár az igazságügyi miniszter azt közölte, hogy a katonák nem sebesítettek meg senkit, az AFP hírügynökség fotóriportere arról számolt be, hogy az egyik halálos áldozatot gyomron lőtték.

A Reuters hírügynökségnek szemtanúk automata fegyeverek ropogásáról számoltak be.

A BBC egyik újságírója szerint a katonák válogatás nélkül ütlegelnek puskatussal újságírókat és a tiltakozó akció résztvevőit.

kapcsolódó cikkek