NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Rendszerhiba miatt késik az eredmény Pakisztánban

Rendszerhiba miatt késik az eredmény Pakisztánban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Elutasítja a pakisztáni választási eredményt a Muzulmán Liga.

HIRDETÉS

Imran Hán egykori krikettsztár csütörtökön bejelentette pártja, az ellenzéki Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) választási győzelmét. A pakisztáni parlamenti választások hivatalos, végleges eredményét rendszerhiba miatt később teszik majd közzé, egyelőre az előzetes eredmény ismert.

Televíziós beszédében Imran Hán azt mondta: "Minden nehézség ellenére Istennek hála, győztünk, és sikeresek voltunk." Hán szerint a demokrácia erősödött országában a választások nyomán, s egy "új Pakisztánt" ígérve, megfogadta, hogy pártja másként fogja intézni az ügyeket az országban. "Ez lesz az első kormány, amelyik nem fog politikai megtorlást gyakorolni" - jelentette ki.

Shahbaz Sharif, a Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) nevű párt vezetője nem fogadja el a választási eredményt:

"Teljes mértékben visszautasítjuk az eredményt. Nem fogadjuk el választási eredményként. Békés természetű ember vagyok, Isten segedelmével azon leszek, hogy előre mozduljunk. Érthetik, hogy elutasítjuk az eredményt, azon szörnyűségek ismeretében, ami a szavazóhelyiségeknél történt" - mondta a Muzulmán Liga vezetője.

Megfigyelők szerint bár Imran Hán pártjának valószínűleg nem sikerül megszereznie a többségi kormányzáshoz szükséges 137 mandátumot, nem fog nehézségekbe ütközni, hogy koalíciós partnert találjon a kisebb tömörülések és a függetlenek közül.

Hán populista választási kampánya során egy iszlám jóléti állam kiépítését ígérte a pakisztániaknak, és a kizsákmányoló politikai elit megdöntését tűzte ki céljául, amely szerinte a fejlődés legnagyobb kerékkötője az elszegényedett országban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fűbe haraptak az iszlamista merénylők, akik japán mérnököket akartak megölni Pakisztánban

Keserű a húsvét sok százezer kereszténynek a világon – rohamosan növekszik az üldöztetés és a terror

Másodszor is Asif Ali Zardarit választotta elnöknek a pakisztáni parlament