Enyhítették a náci bűnökre vonatkozó lengyel törvényt

Enyhítették a náci bűnökre vonatkozó lengyel törvényt
Írta: Euronews

Kikerült belőle a legvitatottabb rész, amely alapján börtönnel sújthatták volna azokat, akik Lengyelország felelősségét is felvetették volna a náci bűnökben.

Megszavazta a lengyel parlament a javaslatot, amely módosítja a náci bűnökre vonatkozó, Izrael és az Egyesült Államok által is kifogásolt törvényt.

Így kikerült belőle a legvitatottabb rész, amely alapján börtönnel sújthatták volna azokat, akik Lengyelország felelősségét is felvetették volna a nácik emberiesség elleni bűneiben és a holokausztban.

"Ennek a törvénynek továbbra is az a célja, hogy a második világháborúban történtek igazságáért harcoljon. Mindannyian tudjuk, hogyan hamisították meg a történteket az elmúlt 30 évben" - hangsúlyozta a módosítást beterjesztő Mateusz Morawiecki kormányfő. Ahogy fogalmazott, "meg kell érteni a nemzetközi realitást".

A törvény eredeti formájában az alkotók szándéka szerint a "lengyel haláltáborok" és hasonló, történelmileg valóban nem pontos kifejezések visszaszorítása érdekében született. Izrael azonban azon a véleményen volt, hogy a megfogamazás meglehetősen hézagosra sikerült, így akár tanúskodó holokauszt-túlélőket is el lehetett volna ítélni.

kapcsolódó cikkek