Tüntetés Macron ellen

Tüntetés Macron ellen
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A demonstrálók a francia elnök és kormánya reformpolitikáját bírálták.

Tízezrek tüntettek Párizsban a francia elnök, Emmanuel Macron ellen.

HIRDETÉS

A kormány társadalmi-gazdasági reformpolitikájával szembeni tiltakozást a radikális baloldali Lázadó Franciaország (France Insoumise) mozgalom szervezte.

A többnyire békés hangvételű tüntetésen a hatóságok szerint 40 ezren, a szervezők szerint viszont négyszer annyian, 160 ezren vettek részt. Bírálói szerint Macron politikája főként a vállalkozókat és a jobban kereső rétegeket támogatja.

- Meg akarjuk mutatni a haragunkat Macronnak. Sokan vannak, akik nem rá szavaztak, nem tetszik, amit csinál, ellenállunk, amíg csak lehet – mondta egy nő, egy másik pedig azt ígérte azok nevében, akik „nem érnek semmit”, hogy meg fogják védeni a jogaikat.

A tüntető ezzel arra utalt, hogy Macron egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, vannak sikeres emberek, és olyanok, akik semmit sem érnek.

A párizsi demonstrációval egyidejűleg kormányellenes tüntetők vonultak az utcákra több francia nagyvárosban, így Bordeaux-ban, Rouenben, Strasbourgban és Toulouse-ban is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ferenc pápa: „A migráció nem pillanatnyi vészhelyzet a riogató propaganda gerjesztéséhez”

Friss lendület ad a francia-brit szövetség megújulásának III. Károly

Párizsba érkezett a brit uralkodó